backtothefuture Doc Marty McFly SciorFi

2015. október 21-e a tényleges dátum, amikor Marty McFly és Doc utazott legtovább az időben a „Vissza a jövőbe” című film során.

Akik gyerekkoruk egyik kedvenc filmjének tartották ezt a szériát, azok bizonyára csalódottan tapasztalták, hogy nem minden alakult úgy, ahogyan az a forgatókönyvben meg volt írva.

De ez a film is örök csalódás lesz, vagy azért van némi remény is? Nézzük hát meg mennyire állunk közel a tudomány és technológia területen a film trilógiában látottakhoz.

 

A film története

Az idő 1985. október 25., a hely Hill Valley, álmos amerikai városka, valahol nyugaton. Marty McFly tizenhét éves középiskolás.

Zenésznek készül, kitűnően gitározik. Egy nap elmegy barátja, az általa csak Dokinak nevezett Dr. Emmett L. Brown, a kissé őrült tudós furcsa találmányokkal teli házába.

A doki izgatottan elmagyarázza Martynak, hogy a kocsit időgéppé alakította át. Annak érdekében, hogy kipróbálják és előre küldjék a DeLoreant egy percnyire a jövőbe, elmennek a Twin Pines Mall parkolojába.

Mikor a kísérlet után egy perc múlva újra felbukkan a kocsi, doki bemutatja Martynak az időáramköröket és találmányát, az időutazást lehetővé tévő „fluxuskondenzátort”.

Elmondja, bár a DeLorean motorja benzinnel működik, minden időugráshoz egy adag plutónium is kell.

backtothefuture Doc Marty McFly SciorFi

Kezdjük is az első olyan találmánnyal, aminek ha nem is úgy, mint a filmben, de már vannak prototípusai… Itt a légdeszka!

Catalin Alexander Duru feltaláló és mérnök 2015-ben világrekordot állított fel azzal, hogy közel 300 métert volt képes haladni, amíg elfogyott a hajtóanyagja egy ilyen légdeszkának!

Ráadásul ott van a Lexus lebegő gördeszkája is, amely a legjobban hasonlít a filmben látotthoz, amit szintén 2015. évben alkottak meg.

A Slide elektromágneses elven működik, azaz nem lehet vele akárhol siklani, mert a padlóba is be kell építeni a mágneses sínt.

Ez tehát – hiába van benne folyékony nitrogén hűtőanyagnak – ugyanazon az elven működik, mint azok, amiket rajongók tesztelgetnek, és amikre Kickstarteren gyűjtenek.

A Lexus prototípusa egyelőre nem kapható, a következő hetekben Barcelonában fogják tesztelni.

Igaz, Marty McFly nem néhány milliméterre, hanem sok centire a földtől szelte a levegőt, és még a pláza előtti műtavon is működött (egy darabig), de hát ez még egy új technológia.

Mintha csak a filmből emelték volna ki. A Nike megvalósította az önkötő cipőt!

Nem is olyan régen valósították meg ezt a modern lábbelit. 2016 novemberében lepte el a külföldi bevásárló központok polcait.

A cipő működésének alapelve, hogy saját akkumulátort kapott, amely a nyelvben lévő mechanikát tudja vezérelni, és így képes rásimítani a cipőt a lábra. Akkoriban a Nike 720 dollárra kóstálta az árát, ami 210 ezer forintba került.

backtothefuture Doc Marty McFly SciorFi

Fluxuskondenzátor rejtéje

A híres DeLorean-nak hatalmas erőforrásra volt szüksége ahhoz, hogy elindítsa a Fluxuskondenzátort. A fluxuskondenzátór az idő fluxusait tárolja, ami az időutazáshoz kell. De hogy működőkepés legyen ez a furcsa szerkezet, hatalmas energiára volt szükség.

Az első filmben Doc plutóniumot használt a szükséges 1, 21 GigaWatt teljesítmény megszerzéséhez. Azonban amikor visszatérnek az 1955-ös évhez, nem tudják a plutóniumot használni, és ezért azt egy villámcsapással helyettesítették.

Nem kell hozzá semmiféle, fizikai vagy tudományos ismeret, hogy tudjuk a fluxuskondenzátor, hiába hangzik jól azonban még is csak egy elmeszülemény. A fizikusok is megerősíthetik, hogy a Fluxuskondenzátor megvalósítása nem lehetséges.

Na de mi a helyzet a szeméttel?

A sorozatban Mr. Fusion a szemétből áramot próbál gerjeszteni, a hideg fúzió segítségével.

A Cardiff Egyetem Intézetének kutatói alacsony széndioxid viselkedését vizsgálták. A tudósok biohidrogént tudtak létrehozni azzal a folyamattal, hogy a baktériumokat helyeznek a hulladékba.

A mikrobiális biotechnológia legújabb fejlődésének köszönhetően a hulladék értékes jövőbeli energiaforrássá válhat biohidrogén formájában. Ehhez a folyamathoz pedig rengeteg különböző baktérium megállja a helyét.

A hidrogén előállításának képessége gyakorlatilag mindenütt jelen van a mikrobiális világban, és vannak olyan különleges organizmusok, amelyek különösen nagyon jók a folyamat számára.

Ezért a jövőre nézve, hogy ha áramot nem is, de energiát még képesek lehetünk kinyerni a hulladékból.

Ha bővebben érdekel benneteket ez a folyamat itt olvashattok róla egy érdekes interjút.

backtothefuture Doc Marty McFly SciorFi