Most már mindenki nyugodtan aludhat, hiszen már egészen biztos, hogy…

Most már mindenki nyugodtan aludhat, hiszen már egészen biztos, hogy a valóságunk mögött nem rejtőzik semmiféle mélyebb, számítógépes szimulált világ.

Ugyan is kimutatták, hogy a téridőben bekövetkező kvantum furcsaságokat nem hozhatnak létre semmiféle szimulációval. Így egy-null a fizika javára.

Na de mit is értek kvantum furcsaság alatt ?

Annak bizonyítására, hogy tényleg a valóságot látjuk magunk körül, a kvantum-színdinamikát hívják segítségül. A kvantum-színdinamika, az erős kölcsönhatás, azaz a hadronok (proton, neutron, mezonok) közötti alapvető vonzóerő kvantumelmélete.

Ez a vonzóerő tartja össze az atommagot, és ennek révén az univerzum minden létező objektumát. Az erős kölcsönhatás egyik legnagyobb érdekessége, hogy ez a vonzás a többi alapvető kölcsönhatással ellentétben, a hatótávolsággal növekszik. A legegyszerűbb megfogalmazásban olyan, mintha a részecskéket egy gumiszalag kötné össze.

A kutatók egy ideje már próbálják szuperszámítógépek segítségével modellezni a kvantum-színdinamika jelenségét. Azonban jelentős problémát okoz, hogy a kölcsönhatások alacsony méretben fejtik ki hatásukat.

Annyira bonyolultak, hogy a mai legnagyobb számítógépek is csak a világegyetem egy aprócska darabkájának, egy néhány femtométer átmérőjű térrésznek a működését tudják szimulálni.

Azok kedvéért, akik még nem hallottak erről a femtomméter mértékegységéről azok számára itt egy szemléletes példa, 10 centiméter az 1,0×10¹⁴ Femtométer.

A világegyetemet összetartó alapvető erőket leíró szimulációt végső soron az univerzum számítógépes modelljének is tekinthetjük. Ebből viszont arra a kérdésre lehet következtetni, hogy honnan tudjuk, hogy nem egy ilyen szimulációban éljük életünket?

A Mátrix világában

Thomas Anderson programozó egy nagy számítástechnikai cégnél dolgozik, éjjel azonban Neo néven hacker az interneten. Kutatásai közben egyre gyakrabban találkozik a Mátrixszal.

Egyik este valaki kapcsolatba lép vele a számítógépén keresztül, és arra utasítja, hogy kövesse a fehér nyulat. Nem sokkal később kopogtatnak nála, és bulizni hívják. Az egyik lány vállán egy tetovált fehér nyulat fedez fel.

Elmegy egy éjszakai szórakozóhelyre, ahol megismerkedik Trinity-vel, a hacker lánnyal. A lány felajánlja neki, hogy bemutatja Morpheusnak, akitől megtudhatja, mi az a Mátrix. Másnap késve érkezik a munkába, és kap egy telefont magától Morpheustól, hogy az ügynökök jönnek érte.

Morpheus próbál segíteni Neónak, hogy kijusson, de végül elkapják, és a testébe ültetnek egy poloskát.

Ezután találkozik ismét Morpheus-szal, aki két pirulát ajánl fel neki: ha a pirosat veszi be, akkor tovább folytatódik az egész, ha a kéket, akkor felébred otthon, és semmire nem fog emlékezni. Neo végül a pirosat veszi be, így kezdetét veszi a kaland.

Na de tényleg egy szimulációs világban élnénk?

Napjaink friss találmányai között tudhatjuk a VR-szemüveget. Ez az eszköz már most nagyon valósághű élményt képest nyújtani számunkra, ha pedig továbbra is ilyen ütemben fejlődik a technológia tudásunk, akkor akár 20-30 év múlva elképzelhető, hogy teljes világokat is képesek leszünk képezni virtuális valóságként.

De honnan tudjuk, hogy már nem történt meg a dolog, és mi nem egy ilyen valósághű szimulációban élünk? Bár az elmélet filozófiai szemszögből nézve nagyon izgalmas gondolatkísérlet, tudományos szempontból azonban kijelenthető, hogy valószínűleg nem szimulációban élünk.

Kezdjük matematikai szemszögből megközelíteni a dolgot. Ha egy olyan világot szeretnénk szimulálni, amelyben miden apró elem virtuálisan létrehozunk, akkor egy mai ésszel felfoghatatlanul erős számítógépre lenne szükség.

Mondjuk azt, hogy képesek lennénk szimulálni az emberi agyat, akkor minden idegi szinapszist egy műveletként kell értelmeznünk. Az agyunk körülbelül 10²¹ műveletet végez el minden egyes másodpercben.

A szimulációhoz nemcsak egy, hanem a világ összes emberét szimulálni kellene. Tehát ha 200 milliárd embert szeretnénk mondjuk szimulálni, akik átlagosan 50 évet élnek, akkor a következő teljesítményre lenne szükségünk.

30 millió (másodperc) x 50 (év) x 200 milliárd (ember) x 10²¹ (művelet)

Könnyen belátható, hogy egy ilyen erős szuperszámítógép létrehozása egyszerűen lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Vagy mégsem?

A jövőben a technológiai fejlődés folyamán, még az is lehetséges, hogy egy ilyen teljesítményű számítógépet alkotnak majd meg, de az energia ellátására még így is megoldást kell találni, hiszen akár egy egész csillag energiája szükséges lenne hozzá.

Ha fizikai szempontból vizsgáljuk meg a virtuális valóságot, akkor is elég lehetetlennek tűnik a létezése.

Hiszen ha egy teljesen valósághű világot szeretnénk felépíteni, akkor a fizikai valóság minden szeletét le kellene képezni. Míg a newtoni fizika szabályai szerint működő világ leírható, addig a kvantumfizikában a megszokott szabályok használhatatlanok, és a tudósok olyan kiszámíthatatlan jelenségekkel találkoztak, amelyeket egyenlőre nem tudunk elképzelni.

A tökéletes szimuláció érdekében, meg kellene oldani az elemi részecskék kiszámíthatatlan viselkedésével is. Ez pedig a jelenlegi tudás szintünk szerint lehetetlen.

Úgyhogy elég valószínű, hogy a világ, amiben élünk, nem szimuláció. Azonban élethű virtuális valóságok valószínűleg a távoli jövőben lehetségesek, így a jövő számítógépes játékai nagyon menők lesznek!